Hét éves koromban édesanyám elvitt egy kollégájához, tanítson furulyázni. Első tanárom a jazz szerelmese volt. Kérdezte, én milyen zenét szeretek. Mondtam: a népi muzsikát - sokat hallgattam a "Jó ebédhez szól a nótá"-t. Tizenegy éves koromban énektanárom rábeszélt, válasszak valamilyen "komolyabb" hangszert. A kispesti zeneiskolában Radnóti Katalintól tanultam muzsikálni - ő éreztette meg velem, hogy a zenében minden egyes hang és szünet fontos. Így lettem fuvolista.

Általános iskolás koromtól fogva jártomban-keltemben szerettem rögtönzött dallamokat dúdolgatni. Gimnazistaként megérintett a komoly zene és a progresszív rock. Tán ekkor váltam művésszé, bár nem tudtam róla. Közben összeomlott a szocializmus rendszere.

1997 Farsangján Mező Győző meghallotta, amint moldvai dallamokat játszom. Kérdezte, nem akarok-e ír zenekarban zenélni, mert "úgy kell oda a fuvola, mint egy falat kenyér". "Dehogynem! Örömmel!" - vágtam rá, bár azt se tudtam, mi fán terem az ír népzene. Hét évig voltam a Greenfields együttes tagja. Közreműködtem a feldolgozások megkomponálásában, táncot tanítottam táncházakban, ízlelgettem az ír díszítéseket. Közben háromhúros népi brácsán is játszogatni kezdtem. A Mező együttessel tartottunk gyermek- és felnőtt táncházakat, kísértünk táncegyüttest.

Az ELTE BTK filozófia és tanár szakát 1996-ban végeztem el. Itt ízleltem meg az írás izgalmát. Később esszéim, kritikáim jelentek meg különböző irodalmi lapokban. Számomra az írás: kutatás, felfedezés, újteremtés. Ha leülök a számítógép elé, csak sűrű, tömött csomó van a fejemben. Írva tudom bogozgatni. Vonz, ha a művészet úgy modern, hogy közben mélyet merít a nemzeti és egyetemes közösségi kultúra kútjából.

Isaszegen élek. A helyi Kós Károly Művészeti Iskolában tanítom a furulyázni és fuvolázni vágyókat. Részt veszek a falu kulturális életében.

A Túlpart együttes megalakulása mérföldkő az életemben - a műhelymunka során teljesen szabadon születnek oly zenék, melyekről a dúdolgatások során álmodtam, vagy álmodni sem mertem.

Az évek során egyre inkább rájövök: az alkotás önátadás. Semmit sem tarthat meg magának az ember. Áradjon a létrejövő műbe, és a műből a közönség felé mindaz, ami az alkotóban érzés, kép, vágy, gondolat! Általam, általunk ilyenné szűrődik a "nagy egész", a végenincs hullámzás - addig lehet érdek-feszítő ez bárki számára, amíg a közvetített tartalom hatásaképp zengeni kezd a lélek.